Uj magyar lexikon. K. 3. G-J
Book information
Description
Az Új Magyar Lexikon kiadását nem csak az a puszta tény tette szükségessé, hogy a régebben megjelent kis és nagy terjedelmű lexikális művek már nem kaphatók a könyvpiacon, hiszen az utolsó magyar lexikon tizenkét évvel ezelőtt látott napvilágot. Megjelentetését elsősorban az teszi halaszthatatlanná, hogy a magyar olvasóközönség hatalmasan kiszélesedett köre kétségtelenül igényt tart egy olyan összefoglaló műre, amely röviden, közérthetően és megbízhatóan tájékoztat az ismeretek haladásáról, a társadalmi vívmányokról, és segítséget nyújt abban, hogy korunk tudománya, a marxizmus—leninizmus szellemében helyes ítéletet alkothassunk a múlt és a jelen nagy eseményeiről, eszméiről és embereiről. Ez az igény és a belőle folyó feladat világosan megszabja lexikonunk kereteit, tartalmát és szerkezetét. A címszavak válogatásában nem törekedhettünk teljességre, hiszen a birtokunkban levő félmilliós címszóanyagból kellett kiválasztanunk azt a mintegy negyvenezret, amelyet a megszabott keretek között módunkban van megvilágítani. Arra törekedtünk, hogy az Üj Magyar Lexikon viszonylag szerény méretei ellenére a korszerű, fontos ismeretek minél szélesebb körét ölelje fel, és ezért terjedelmét nem növeltük feleslegesen a lexikonról lexikonra hurcolt elavult és érdektelenné vált fogalmakról írt cikkekkel. A tárgyalás részletességének is a terjedelem szabott határt. A mű kevés hosszú és átfogó, viszont sok rövidébb terjedelmű, de a kérdés lényegéről gyors felvilágosítást adó cikket tartalmaz. Éppen ezért nem helyettesíti a szaklexikonokat, még kevésbé a szakkönyveket; a fontosabb cikkekhez csatlakozó szakirodalmi könyvjegyzék azonban útbaigazítást ad annak, aki a témával tüzetesebben kíván foglalkozni. Lexikonunk általában megalapozott, többszörösen ellenőrzött adatokat és a tudományos szocializmus széliemében kialakított értékítéleteket tartalmaz. Ugyanakkor szerkesztői világosan látják: társadalmi életünk rohamos fejlődése, ismereteink szakadatlan, páratlanul gyors haladása lehetetlenné teszi, hogy az országunkban elsőként megjelenő marxista—leninista szemléletű egyetemes lexikon cikkei mentesek legyenek minden hiányosságtól. A bennük foglalt értékelések semmiképpen nem lépnek fél korszakokra szóló és megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatás igényével. Az adatok és az eredmények tekintetében a szerkesztés lényegében az 1958-as évvél zárult, amennyiben azonban módunkban állt, ennél újabb adatokai és eredményeket is közöltünk. Sokszor kénytelenek voltunk régebbi keletű adatokkal is megelégedni, a becslésszerű adatok helyett inkább a régebbi, de pontos és megbízható adatokat választottuk. Az ellentmondó adatok közül általában a szóban forgó ország által közöltét fogadtuk él, gondos mérlegelés alapján. A mű egyik legfontosabb követélményének természetesen a cikkek közérthetőségét tekintettük. Sokszor azonban nem kerülhettük él kevésbé ismert szakkifejezések használatát. Az ilyen szakkifejezések legtöbbször önálló címszóként is szerepéinek, hogy az érdeklődő az ábécé megfelelő helyén részletesebb tájékoztatást kapjon róluk. — Az életrajzi cikkek terjedelme nem minden esetben jelent értékelést. Sokszor viszonylag hosszabb cikkek készültek olyan személyekről, akiknek részletesebb bírálatát elengedhetetlennek láttuk. A helyesírási és átírási rendszer A magyar helyesírás szabályai 10. kiadását követi, s csak különleges esetekben tér él tőle. Az Új Magyar Lexikon több mint ezer tudós, tanár, szerkesztő és gyakorlati szakember együttes munkájának a gyümölcse. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik megalkotásában gondos és lelkiismeretes munkájukkal közreműködtek.
Similar books
MySQL® Notes for Professionals book
2018 · PDF
MrExcel 2022: Boosting Excel
2022 · PDF
MrExcel 2022: Boosting Excel
2022 · PDF
Методология научных исследований и прикладной аналитики: Учебник. Изд. 5-е, дополн. и перераб. В 2 т. Т.2: Научные исследования: Мастерство и искусство научного мышления и научной работы / Methodology of Scientific Research and Practical Analytics: A Textbook: Fifth Edition. In two volumes. Vol.2: Scientific research: Art of scientific thinking and scientific work / Méthodologie de la recherche scientifique et de l’analytique appliquée: Manuel: Cinquième édition. En 2 tomes. T.2: Recherches scientifiques: Art de la pensée scientifique et du travail scientifique
2025 · PDF
Методы и понятия философии искусства: практикум : уровень подготовки кадров высшей квалификации: ассиснтурв-стажировка : специальности: 54.09.03 "Искусство дизайна (по видам)", 54.09.02 "Мастерство декоративно-прикладного искусства и народных промыслов (по видам)" : укрупненная группа специальностей: 54.00.00 "Изобразительное и прикладные виды искусств" : квалификация выпускника: "Преподаватель творческих дисциплин в высшей школе. Дизайнер", "Преподаватель творческих дисциплин в высшей школе. Художник декоративно-прикладного искусства" : форма обучения: очная
2022 · PDF
Разработка графического интерфейса пользователя информационной системы с использованием библиотеки QT: учебное пособие для студентов 1 курса направлений подготовки 09.04.02 "Информационные системы и технологии", 27.04.03 "Системный анализ и управление" очной формы обучения, 2 курса направления подготовки 10.05.03 "Информационная безопасность автоматизированных систем" очной формы обучения и 3 курса направления подготовки 09.03.02 "Информационные системы и технологии" очной и заочной форм обучения : учебное электронное издание
2021 · PDF
Recverdo de las obligaciones del ministerio apostólico en la cura de las almas. Manval moral ordenado primariamente a los señores párochos, o Curas, de este nuevo Mundo, en este Reino del Perú, y los demás de las Indias; según los Decretos del Santo Concilio Tridentino, y del Sagrado Concilio Tercero Limense, aprobado por la Santidad de el Papa Sixto V; y según los demás Concilios y Sínodos, a que se refiere. Obra breve, y compendiosa, en qve se procura juntar con distinción, y claridad, todo quanto se halla dividido, y difuso, en varios Autores, que escribieron al intento propuesto en particular. Pónese en ella sumariamẽte la sustancia de los Cõcilios Limenses, assí segundo, como tercero... [Recuerdo de las obligaciones del ministerio apostólico en la cura de las almas : Manual moral ordenado primariamente a los señores párrocos o curas de este Nuevo Mundo en este Reino del Perú y los demás de las Indias]
1717 · PDF
Die Kunst, alle animalischen und vegetabilischen Substanzen, nähmlich alle Gattungen Fleisch, Geflügel, Wildpret, Fische, Zugemüse, Küchen- und Arzneygewächse, Früchte, Sulzen, Säfte; ferner Bier, schon zum Genusse völlig bereiteten Kaffeh, Thee u.s.w., in voller Frische, Schmackhaftigkeit und eigenthümlicher Würze mehrere Jahre zu erhalten : eine der nützlichsten Erfindungen von H. Appert in Paris, die nicht allein für die kleinste Haushaltung ohne allen Kostenaufwand anwendbar, und deßwegen ein unentbehrlicher, noch nie gegebener Anhang zu allen Koch- und Wirthschaftsbüchern ist, sondern auch die größten nur denkbaren Vortheile für Hospitäler, Armeen, Flotten etc. etc. gewährt, und wegen ihrer Gemeinnützigkeit von der französischen Regierung mit 12.000 Franken belohnt wurde
1832 · PDF