Az anarchizmus klasszikusai
Book information
Description
Ez a kötet a nemzetközi anarchizmus történetének legfontosabb elméleti írásaiból nyújt ízelítőt. Az itt közölt szövegek között egyaránt találhatok politikai filozófiai, kritikai politikaelméleti, illetve történeti és mozgósító-politikai írások.A szerkesztők továbbfejlesztve és összegezve korábbi szöveggyűjteményeiket - jelen antológiába olyan világhírű teoretikusoktól válogattak írásokat, mint Proudhon, Bakunyin, Kropotkin, Tucker, Reclus, Malatesta, Goldman, Berkman, Landauer, Guérin, Bookchin, Wolff, Rothbard - hogy csak a legismertebbeket említsük. Ezek betekintést nyújtanak mind a párizsi kommün, az orosz és a spanyol forradalom és a párizsi '68-as tüntetésesek világába, mind az anarchista államfelfogásba, a tulajdon fogalmának megközelítéseibe, az anarchista nevelési elvekbe, fejlődéselméletbe és tudományfilozófiába, valamint az anarchizmusnak az ökológiai gondolkodáshoz való viszonyába.A könyvet történészeknek, politológusoknak, filozófusoknak, pedagógusoknak, szociológusoknak, újságíróknak, középiskolai és egyetemi oktatóknak és hallgatóknak ajánlják a szerzők és a kiadó, továbbá minden nyitott szellemű, érdeklődő olvasónak, akit érdekel a fennálló uralmi rendszerek kritikai elemzése. Olyan szövegeket kaphat kézhez az érdeklődő, amelyek ma, a 21. század elején éppúgy aktuálisak, mint amilyenek írásuk idején voltak.
Similar books
A perzsa művészet évezredei
1982 · PDF
Gandhára. A Hopp Ferenc múzeum indogörög szobrainak szakkatalógusa = Gandhara. Catalog of the Indo-Greek statues in the Hopp Ferenc Museum, Budapest
2024 · PDF
Volt egyszer Budán… Helytörténeti barangolások a II. kerületben = There was once in Buda… Roamings of local history in the 2nd district of Budapest
2023 · PDF
MS mester és kora. Kiállítási katalógus, 2025. április 8 – július 20. = MS Master and his age. Exhibition catalogue, 8 April – 20 July 2025
2025 · PDF
Róma város vízvezetékei
2022 · PDF
A Biblia világa. Képes atlasz
2008 · PDF
Főúr, fizetek! Kávéházi élet Nagyváradon a Monarchia idejében
2014 · PDF
Régi képeslapok, régi történetek. Nagyvárad – Olaszi
2016 · PDF