Ted Bundy - Az idegen mellettem
Book information
Description
Ann Rule, a New York Times #1 bestsellerszerzője együtt dolgozott, majd éveken át levelezett a később sorozatgyilkosként elítélt Ted Bundyval, így olyan közelről ismerte, mint talán senki más e világon. Magyar nyelven először olvasható kötete a true crime műfajának igazi klasszikusa! A fiatal édesanya és bűnügyekkel foglalkozó író, Ann Rule egy seattle-i krízisklinika segélyvonalánál 1971-ben megismerkedett egy sármos és tehetséges kollégával, akivel az éjszakai ügyeletek alatt rengeteget beszélgettek, és végül barátok lettek. A fiatalembert Ted Bundynak hívták. Az élet hamarosan másfelé sodorta őket, de a következő években is kapcsolatban maradtak egymással, még akkor is, amikor Bundyt később gyilkosság gyanújával börtönbe zárták. A Ted Bundy: Az idegen mellettem első, 1980-as megjelenése óta szerepel a külföldi bestsellerlistákon. A kötetet többször újra kiadták, és ilyenkor a szerző kiegészítette a történetet az addig eltelt idő eseményeivel. Az eredmény pedig egy megrázó és ijesztő beszámoló nemcsak arról, hogy Ted Bundy miként végzett bizonyítottan 36 nővel – és feltehetően még több tucattal –, hanem arról is, hogy soha nem tudhatjuk igazán, mi rejtőzik a másik ember maszkja mögött. Ann Rule tökéletes egyensúlyt teremtve váltakoztatja saját, megkapóan őszinte és figyelemre méltóan önreflexív nézőpontját a profi bűnügyi riporterével, hibátlanul megrajzolva ezzel a történelem egyik legveszélyesebb és egyben lekarizmatikusabb sorozatgyilkosának portréját.
Similar books
The Stranger Beside Me (with the 2021 Afterword)
2018 · EPUB
Mijn vriend de seriemoordenaar
EPUB
Lying in Wait and Other True Cases
2014 · EPUB
The Stranger Beside Me
EPUB
Lust Killer
1983 · EPUB
Small Sacrifices
2018 · EPUB
Heart Full of Lies: A True Story of Desire and Death
2003 · EPUB
The Want-Ad Killer
1983 · EPUB