A fizikai gondolkodás iskolája 2
Book information
Description
Felvételi vizsgára készülő diákoknak, középiskolásoknak, tanároknak, tanárjelölteknek és gyermekeik tanulmányait értő figyelemmel kísérő szülők számára készült ez a nagyszabású, háromkötetes mű. Nem íróasztal mellett született, majd két évtizedes oktatómunka írásos eredménye, mely a diákokkal való együttgondolkodás során csiszolódott ki. A szerző az élő előadások nyomán bevonja hallgatóit-olvasóit a fizikai gondolatmenetekbe, a fogalmak megalkotásába, saját tudásuk felnövekedésének szellemi folyamatába. Emellett utat mutat a tanultak alkalmazására: a fizika elméletét 300 részletesen tárgyalt problémán keresztül mutatja be, a kérdéskörökhöz 800 feladat is tartozik, a feladatok részletes megoldásával együtt. Mint középiskolai segédkönyv, kiválóan alkalmas arra, hogy egyetemi felvételire készülők vezérfonala legyen, és hasznos a tanároknak is: újfajta szemlélettel, hatásos, a gyakorlatban bevált módszerekkel ismerkedhetnek meg.
Similar books
A fizikai gondolkodás iskolája 2
1992 · DJVU
A fizikai gondolkodás iskolája 3
1992 · PDF
A fizikai gondolkodás iskolája 1
1992 · PDF
A perzsa művészet évezredei
1982 · PDF
Gandhára. A Hopp Ferenc múzeum indogörög szobrainak szakkatalógusa = Gandhara. Catalog of the Indo-Greek statues in the Hopp Ferenc Museum, Budapest
2024 · PDF
Volt egyszer Budán… Helytörténeti barangolások a II. kerületben = There was once in Buda… Roamings of local history in the 2nd district of Budapest
2023 · PDF
MS mester és kora. Kiállítási katalógus, 2025. április 8 – július 20. = MS Master and his age. Exhibition catalogue, 8 April – 20 July 2025
2025 · PDF
Róma város vízvezetékei
2022 · PDF