A legnagyobb visszatérés
Book information
Description
Pep Guardiola és José Mourinho előtt élt egy bizonyos Guttmann Béla: az első szupersztár futballedző, aki kitaposta az utat a mostani ünnepelt menedzsereknek. Ennél is különlegesebb az a tény, hogy Guttmann a holokauszt túlélője volt. Sikerült kicseleznie a halált, hónapokig bujkált egy budapesti padláson, miközben a közelben zsidók ezreit hurcolták el koncentrációs táborokba. Guttmann később munkaszolgálatból is megszökött. Ő volt a szerencsés túlélők egyike. Apját, lánytestvérét és családjából még sok embert megöltek a nácik. 1961-ben a Benfica edzőjeként magasba emelte a bajnokcsapatok Európa-kupáját -, és hőstettét megismételte a következő évben. Felemelkedett a haldokló Európában, és tizenhat év alatt a kontinens bajnokává vált: Guttmann a futballtörténelem legnagyszerűbb visszatérését csinálta meg. Ez az emlékezetes történet a huszadik századi Európa kettősségét fogja össze: a barbárság és a népirtás által megtépázott kontinenst, amelynek mégis reményt adtak az izgalmas mérkőzések, ahol nagyszerű játékosok küzdöttek a futball Szent Gráljának elnyeréséért. David Bolchover író és kommentátor. Három könyvet jelentetett meg eddig, többek között a 90-Minute Managert (90 perces menedzser), amely a nagy futballedzők különböző irányítási stílusát kutatta. Számos tekintélyes újságnak, például a The Timesnak, a The Telegraphnak ésa Financial Timesnak írt, emellett gyakran feltűnt a BBC, a Sky és más médiatársaságok műsoraiban.
Similar books
The Greatest Comeback: From Genocide To Football Glory: The Story of Béla Guttman
2017 · EPUB
A legnagyobb visszatérés
2018 · MOBI
A legnagyobb visszatérés
2018 · PDF
90-Minute Manager: Business Lessons from the Dugout
2002 · PDF
Mi lesz, ha…?!
2023 · EPUB
Ultrafeldolgozott emberek
2024 · EPUB
Kína legrövidebb története
2022 · EPUB
Más-világok
2024 · EPUB