A csapkodószárnyas repülőgépek története

Description

Leonardo: ​a nagy madár elmélete. Madárrepülés, Leonardo da Vincinek (1432-1519), Danti fiatalabb kortársának a számítások szerint kb. 25,000 szóból és 500 rajzból álló, repüléssel kapcsolatos életműve maradt fenn. Ez két részre osztható: a madár-, illetve a mesterséges repülés problematikájára . Az akkori idők általános felfogásával összhangban Leonardo is úgy gondolja, hogy legegyszerűbben a madarak utánzásával lehet a levegőbe emelkedni: „A [mechanikus] madár – írja a ‘Codex Atlanticus’-ban – matematikai törvényeknek megfelelően működő szerkezet, eszköz, melynek révén az embernek lehetősége nyílik [a madár] minden mozgását utánozni… egy ilyen, az ember által megalkotott eszközből semmi sem az embernek kell gondoskodnia [aki benne ül a szerkezetben].” Vagyis nem csak arról van itt szó (miként általában ki szokták emelni), hogy a matematika milyen alapvető jelentőségű Leonardo számára, hanem arról is, hogy szerinte az „élet” ilyen vagy olyan formában (akár magának a madárnak az élete, akár a mechanikus és élettelen szerkezetbe belehelyezett emberé) elengedhetetlen feltétele a repülésnek. Egy másik helyen úgy fogalmaz, hogy „az ember nagymértékben alkalmas lesz annak a szerkezetnek a megóvására, amelynek ő válik éltető alapelemévé és mozgatójává” , és talán nem is olyan valószínűtlen az a feltevés, hogy ez az elképzelés visszatarthatta a „lélektelen, pusztán mechanikus” modellekkel való kísérletezéstől (de ez semmiképpen sem az egyedül lehetséges álláspont volt akkoriban. A vele nagyjából egy időben élő, örökmozgókkal is bíbelődő csillagász, Regiomontanus (1436-1476) állítólag készített egy műlegyet, ami „kezéből elindulva körül tudta repülni a szobát”, és visszatért hozzá, mintha csak kifáradt volna – és (megint csak állítólag) készített egy szabadon repülő, mesterséges sast is) . A repülés és a sűrűbb légrétegek elmélete Az első, igazán jelentős madárrepülési elméletet nem Leonardo, hanem Hohenstauf Frigyes (1194-1250) dolgozza ki a XIII. sz. elején: arra a következtetésre jut, hogy „A levegő és a szárny tartják fenn a madarat, de a levegőben való mozgás… gyakorlatilag azonos azzal, ahogy az állatok járnak a földön és a halak úsznak a vízben.” A két részre osztott szárny másodlagos tollainak „fő feladata, hogy fenntartsák… [a teremtményt] a levegőben, amíg a szárnyak működés közben kinyílnak”, és leginkább az úgynevezett „késél-tollak” hajtják előre a madarat. A repülés meg az evezés között pedig párhuzam vonható, hiszen a hosszú szárnyú madaraknak ugyanúgy elég kevesebb le-, illetve hátrafelé irányuló szárnycsapás, mint ahogy a hosszú szárú evező is hatékonyabban dolgozik (de a hosszú evezőtollak csak az egyik lehetséges könnyítést jelentik: akkor is könnyebben marad a levegőben a madár, ha fúj a szél) . Leonardo több mint 200 évvel utána némileg más oldalról közelíti meg a kérdést.